A mai napunk inkább a szabadban volt, így vacsorázni is inkább elmentünk itthonról. Tudatosan új helyet akartunk, nem túl szmokingost, valami egyszerűbbet. Ezek együtt és a Városbanpontblognak köszönhetően kijukadtunk a Ring Caféban - ez ugyanis a legjobb burgeres Budapesten.
Nem vagyok se burger-fan, se burger-ász, de tudom hogy hova menjek ha jó és olcsó burgert szeretnék. De itt kifújt!
Na szóval megérkezünk. Egyből elénk vetődik a pincérhölgy és már kapunk is egy asztalt és étlapot. Eddig minden jó, hely is aranyos, látszik, hogy picit leharcolt, nem most nyitott. De ezzel nincs is baj.

Kiválasztottuk, becsuktuk az étlapot és telnek a másodpercek, percek, eltelik az első negyed óra, már közben szemeztünk a pincérhölggyel, szugeráltuk, semmi. Majd egyszer csak leül a pulthoz és elkezd enni, ezzel se lenne semmi gond, ha másik két pincérnek feltűnt volna, hogy rendelést se vették fel nálunk, mikor a szomszéd asztalhoz már kihozták a burgereket... Kb a 20-24. percben megtörtént a villámcsapás és odarohant, hogy mit kérünk... Elmondtuk és elég hamar érkezett is az ital, ami után a hamburger 15 perc alatt jött ki. A limonádé teljesen átlagos, annyi pozitívum, hogy friss gyümölcsökkel van tele.


Én egy bárány burgert kértem cheddar sajttal, ebben elvileg rozmaring pesto is volt, ámbár elég kevés, mert ízben nem jött át a rozmaring. A húspogácsa és a házi ketchup viszont nagyon kellemes volt. A rendelt sajtot kifelejtették a burgerből, vissza már nem küldtük, még 15percre... :)
Mikor kiürültek a tányérjaink, újból teltek a percek, úgy 13 perc elteltével és az összes pohár elmosogatása, a körülöttünk lévő asztalok letakarítása után és még pár ez az után észrevették, hogy mi már befejeztük és arra várunk, hogy elvigyék a tányérunkat.
Amikor ez mind feltűnt, gyorsan kértük a számlát.
Két hamburger és 1 literes limonádé 5000Ft volt, az Andrássy úton amit én nem mondanék horror árnak, ellenben a sok várakozás és elnézést nem kérés után nem fogunk többé visszamenni. Ilyen árban máshol is kapunk finom vagy netalán finomabb burgert és nem kell ennyit várnunk.
Csak a várakozáshoz egy megjegyzés, hogy fent voltak, de lent mi ketten és még egy négy fős társaság volt, közben pedig egymással beszélgettek a pincérek. Én úgy érzem a vendég az első, én hagyom ott a pénzem, akkor azért kérnék is némi figyelmet.